2012. május 28., hétfő

Füstölt sonkás-medvehagymás mackó sajttal töltött csirkecombok

Hozzávalók:


kb 6db macisajt
egy marék medvehagyma
füstölt sonka (én fekete erdei sonkát használtam)
só, bors
zsír a kikenéshez


Apróra vágom a medvehagymát, sonkát, összekeverem villával a sajttal, sózom, borsozom ízlés szerint. A csirkecombokat egyben hagyva a bőre alá betöltöm a sajtos keveréket, kívülről még füstölt ízű sóval beszórtam.
Előre beáztatott római tálat kizsírozok, bele a csirkéket és sütőbe dobom.
A sütőt nem szoktam a rómaihoz előmelegíteni, kb 200 fokon sütöttem lefedve úgy 1-1,5 órát. Mikor kinyitottam, piros lett a tetejük, úgy, mint a képen.
Mi finomfőzelékkel ettük, de szerintem lehet bármivel. :D







Sült puliszka minden jóval


Hozzávalók:
Kb 1 liter víz
50dkg kukoricadara
erdélyi szalonna
füstölt főtt tarja
1 fej hagyma
1 konzerv kukorica
kis sajt a tetejére

A kukoricadarát lobogó forró sós vízben megfőzöm, kevergetve, gyorsan kész. Mikor felszívta a vizet, lefedem, hogy párolódjon még. 
Közben felkockázom a szalonnát és a tarját, ezt kis olajon (ha kevés a zsírja) megpirítom. A hagymát felszeletelem vékonyra.
Amikor megpuhult a kukoricadara, a nagy tepsibe tettem egy szilikon sütőalátétet (de sütőpapír is jó), arra halmoztam a darát, elsimítottam a tetejét és késsel kicsit bevagdostam. Erre csurgattam a szalonna és a tarja kisült zsírját, meg kicsit meg is sóztam, mert kellett még a darára (sok só kell rá, de kóstolgatni kell főzés közben). Erre ment a szalonna és tarja, rá a hagymaszeletek, majd a kukorica. Az egész tepsit letakartam alufóliával, hogy először összepárolódjon az egész.
Előmelegített kb 200 fokos sütőben sütöttem kb 35-40 percet, majd levettem a fóliát, ráreszeltem a sajtot és megpirítottam magasabb hőfokon. 
Ennyi, egyszerű és nagyszerű! :D



Banángolyó


Hozzávalók: 
2 érett banán
20 dkg darált keksz
20 dkg porcukor (ha jó érett a banán, nem kell ennyi cukor)
kókuszreszelék

A banánt villával szétnyomkodtam, a többi hozzávalóval összegyúrtam. Golyókat csináltam belőle, majd kókuszreszelékbe hempergettük Bogi lányommal. :D




Hűtőszekrényben tárolva kb egy hétig eláll. Már ha addig kitart... :P


Csokis müzlis sütike



Hozzávalók: 
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
2 kk. sütőpor
½ bögre cukor
1+3/4 bögre liszt
½ bögre kókuszreszelék
1 bögre müzli
20 dkg vaj vagy Ráma
csipetnyi só


Először összekeverem a száraz anyagokat. A lisztben elkeverem a sütőport, majd hozzáadom a kakaóport, a kókuszreszeléket és a müzlit.A tojást kikeverem a puha vajjal, a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a lisztes keveréket is beleöntöm. Jól összekeverem és így egy sűrű, jól formázható masszát kapok. Diónyi golyókat formázok belőle és sütőpapírral bélelt tepsiben 180°C-os sütőben megsütöm kb. 15 perc alatt.
Mivel a színén nem igazán látni, hogy megsült-e, amikor már nagyon jön az illata, egyet kiveszek és megnézem az alját, mert nem jó, ha nagyon kiszárad.
Készülhet úgy is, hogy a masszát egy sütőpapíron folpack fólia alatt kinyújtom, késsel felszeletelem, de egyben tartom, így sütöm meg. 
Mindkét változatot csokival leöntöm (bekenem) és csoki reszelékkel vagy színes cukorral meghintem a tetejét.
Olvasztott csokival is jó, de készülhet gyorsan főzve is. 3-4 ek. kakaóport és 3-4 púpos ek. cukrot összekeverek, majd 3 ek. tejjel egy kis lábasban összefőzöm. Jó sűrű legyen! Ha leveszem a tűzről és hűlés közben túl gyorsan sűrűsödik és keményedik, akkor túlfőztem, ilyenkor egy pici vízzel visszateszem, míg újra folyósabb lesz. Leveszem a tűzről, hagyom pár percig hűlni, majd 5-6 dkg vajat keverek hozzá. Ha nem elég sűrű, nehezen szárad. A laposan sütött változatra ráöntöm és elkenem a tetejét, a golyókra egyenként kenem rá a csokit az ujjammal.