2012. május 28., hétfő

Füstölt sonkás-medvehagymás mackó sajttal töltött csirkecombok

Hozzávalók:


kb 6db macisajt
egy marék medvehagyma
füstölt sonka (én fekete erdei sonkát használtam)
só, bors
zsír a kikenéshez


Apróra vágom a medvehagymát, sonkát, összekeverem villával a sajttal, sózom, borsozom ízlés szerint. A csirkecombokat egyben hagyva a bőre alá betöltöm a sajtos keveréket, kívülről még füstölt ízű sóval beszórtam.
Előre beáztatott római tálat kizsírozok, bele a csirkéket és sütőbe dobom.
A sütőt nem szoktam a rómaihoz előmelegíteni, kb 200 fokon sütöttem lefedve úgy 1-1,5 órát. Mikor kinyitottam, piros lett a tetejük, úgy, mint a képen.
Mi finomfőzelékkel ettük, de szerintem lehet bármivel. :D







Sült puliszka minden jóval


Hozzávalók:
Kb 1 liter víz
50dkg kukoricadara
erdélyi szalonna
füstölt főtt tarja
1 fej hagyma
1 konzerv kukorica
kis sajt a tetejére

A kukoricadarát lobogó forró sós vízben megfőzöm, kevergetve, gyorsan kész. Mikor felszívta a vizet, lefedem, hogy párolódjon még. 
Közben felkockázom a szalonnát és a tarját, ezt kis olajon (ha kevés a zsírja) megpirítom. A hagymát felszeletelem vékonyra.
Amikor megpuhult a kukoricadara, a nagy tepsibe tettem egy szilikon sütőalátétet (de sütőpapír is jó), arra halmoztam a darát, elsimítottam a tetejét és késsel kicsit bevagdostam. Erre csurgattam a szalonna és a tarja kisült zsírját, meg kicsit meg is sóztam, mert kellett még a darára (sok só kell rá, de kóstolgatni kell főzés közben). Erre ment a szalonna és tarja, rá a hagymaszeletek, majd a kukorica. Az egész tepsit letakartam alufóliával, hogy először összepárolódjon az egész.
Előmelegített kb 200 fokos sütőben sütöttem kb 35-40 percet, majd levettem a fóliát, ráreszeltem a sajtot és megpirítottam magasabb hőfokon. 
Ennyi, egyszerű és nagyszerű! :D



Banángolyó


Hozzávalók: 
2 érett banán
20 dkg darált keksz
20 dkg porcukor (ha jó érett a banán, nem kell ennyi cukor)
kókuszreszelék

A banánt villával szétnyomkodtam, a többi hozzávalóval összegyúrtam. Golyókat csináltam belőle, majd kókuszreszelékbe hempergettük Bogi lányommal. :D




Hűtőszekrényben tárolva kb egy hétig eláll. Már ha addig kitart... :P


Csokis müzlis sütike



Hozzávalók: 
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
2 kk. sütőpor
½ bögre cukor
1+3/4 bögre liszt
½ bögre kókuszreszelék
1 bögre müzli
20 dkg vaj vagy Ráma
csipetnyi só


Először összekeverem a száraz anyagokat. A lisztben elkeverem a sütőport, majd hozzáadom a kakaóport, a kókuszreszeléket és a müzlit.A tojást kikeverem a puha vajjal, a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a lisztes keveréket is beleöntöm. Jól összekeverem és így egy sűrű, jól formázható masszát kapok. Diónyi golyókat formázok belőle és sütőpapírral bélelt tepsiben 180°C-os sütőben megsütöm kb. 15 perc alatt.
Mivel a színén nem igazán látni, hogy megsült-e, amikor már nagyon jön az illata, egyet kiveszek és megnézem az alját, mert nem jó, ha nagyon kiszárad.
Készülhet úgy is, hogy a masszát egy sütőpapíron folpack fólia alatt kinyújtom, késsel felszeletelem, de egyben tartom, így sütöm meg. 
Mindkét változatot csokival leöntöm (bekenem) és csoki reszelékkel vagy színes cukorral meghintem a tetejét.
Olvasztott csokival is jó, de készülhet gyorsan főzve is. 3-4 ek. kakaóport és 3-4 púpos ek. cukrot összekeverek, majd 3 ek. tejjel egy kis lábasban összefőzöm. Jó sűrű legyen! Ha leveszem a tűzről és hűlés közben túl gyorsan sűrűsödik és keményedik, akkor túlfőztem, ilyenkor egy pici vízzel visszateszem, míg újra folyósabb lesz. Leveszem a tűzről, hagyom pár percig hűlni, majd 5-6 dkg vajat keverek hozzá. Ha nem elég sűrű, nehezen szárad. A laposan sütött változatra ráöntöm és elkenem a tetejét, a golyókra egyenként kenem rá a csokit az ujjammal.



2012. május 25., péntek

Első fondantos tortám


Ezt a tortát a lányom, Bogi 3. születésnapjára készítettem el:



Az egyszerűség kedvéért, mivel már így is túl nagy fába vágtam a fejszémet, bolti piskótalapot használtam, abból is kettő háromszeletes kakaósat. Az egyiket tortaformával kisebb kör alakúra szúrtam ki, ebből lett a felső része.
A piskótákat egyszerű puncs ízű pudinggal töltöttem meg.
Valahol azt olvastam, hogy a fondant jobban ráköt a piskótára, ha a piskótát megkenjük lekvárral. Csakhogy az elkerülte a figyelmemet, hogy hagyni kellett volna megszáradni, így a fondant szépen lecsúszott a tortáról..., mint ahogy a képen is látszik, kissé szétnyílt.. De annyira nem keseredtem el, első próbálkozásnak teljesen tökéletes lett! :D

Házi fondant

Hozzávalók:
1 ek zselatin
6 ek víz
1 ek margarin
2 ek méz
porcukor, amennyit felvesz (kb 500 g)
kb. 2 ek étkezési keményítőpor

A zselatint vízgőz felett a vízben felolvasztjuk, majd beletesszük a mézet és a margarint. Beleöntjük az átszitált porcukorba, elkezdjük elkeverni. Ha túl folyós, mehet még bele porcukor, majd a keményítő. Végül már margarinos kézzel gyúrjuk készre, míg sima felületű lesz. Mikor kész, folpack-ba csomagoljuk és hűtőbe tesszük a felhasználásig.
Akkor majd porcukorral beszórt gyúródeszkán jó vékonyra kinyújtjuk. Én két folpack között nyújtottam, így könnyebben tudtam átvarázsolni a piskótára.





A születésnapi partyra hivatalosak voltak a húgomék is, három lányukkal, Majával, Hangával és Lilivel, így nekik is készült meglepetés: a torta tetején csücsülő/fekvő állatok, egy cica, egy kutyus és egy zsiráf.
A királylány természetesen az ünnepelté, Bogié lett.

A díszeket fehér marcipánmasszából készítettem el, Dr. Oetker cukormázzal rajzoltam a mintákat, szemeket, szájakat és a tortán lévő kis virágokat is.








Dicséretként valami olyasmit kaptam, hogy az egyik neves cukrászda is biztosan kíváncsi lenne a receptre... :P Nagyon fini lett! :D

Sünis torta


Bogi lányom 2. születésnapjára készítettem egy szuper kis tortát:



A neten találtam egy torta receptet, azt alakítottam át, de a tetején a sünis ötletet onnan vettem.

Sima piskótát sütöttem először 6 tojásosat, aztán az alacsonynak bizonyult, sütöttem még egyet 3 tojásból. A sima piskóta receptet alkalmaztam.

A 6 tojásosat kettévágtam, a 3 tojásos lett a 3. emelet. A lapok közé házi (saját befőzésű) sárgabaracklekvárt kentem, kívülről pedig tortabevonó csokoládéval borítottam be. Olyan gőz felett megolvasztósat vettem (bár azóta az 5keres express bevonót használom, sokkal egyszerűbb). Ezzel a torta kész is lett.



A sünik úgy készültek, hogy darált kekszet, kis rumaromát, margarint összegyúrtam, süni alakúra formáztam, majd beraktam a hűtőbe megdermedni őket. Mikor már kemények voltak, a fejük kivételével nyakon öntöttem őket olvasztott csokis bevonóval, a szemük-orruk franciadrazséból lettek, a tüskéik pedig csíkokra vágott mandulából.



Végül felcsücsültek a tortára és az egész a hűtőben várta meg, hogy elinduljunk a szülinapi buliba.



A torta nagy sikert aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. :D

2012. május 24., csütörtök

Szivárvány muffinok


Szivárvány muffinok


Hozzávalók (kb. 16 darabhoz):

12,5 dkg vaj
17,5 dkg cukor
2 tojás
1 citrom reszelt héja
30 dkg liszt (sima)
1 tasak sütőpor
1/8 liter tej (1,25 dl)

Elkészítés: A cukrot, vajat és a tojást habosra keverjük. Majd beletesszük a liszttel elkevert sütőport, a tejet és a citrom reszelt héját.
A nyers tésztát négyfelé adagoltam, piros, sárga, kék és zöld ételszínezékkel kikevertem és a muffinformákba adagoltam kanállal. Mindegyikbe jutott minden színből, kivéve talán kettőt... :P
Az ízén semmit sem változtatott a színezék.
Félig tötjük a sütőformákat és előmelegített sütőben 200 fokon 15 percig sütjük (bár sütője válogatja, sűrűn csekkolni kell).

Tanácsok: Bármit lehet tenni bele. Ízlés és fantázia kérdése. Én használok papírformát is a muffin sütőben és így mutatós tálaláskor is. Ha szilárd ízesítést adunk hozzá, ( pl. darált diót) akkor pici vizet tegyünk hozzá, de csak annyit, hogy ne legyen nagyon folyós a tészta. Ha pl. reszelt almát adunk hozzá, nyomjuk ki a levét, mert külünben nem lesz szép magas a muffin.


Elkészítési idő: 15 perc előkészítés + 15 perc sütés 










Kezdetek...

Hát sziasztok Olvasók!


Gondoltam, csinálok már én is egy blogot, ahová elmenthetem a főztjeimet, receptjeimet, mivel szeretek főzni és nagy ritkán használok csak szakácskönyvet hozzá. :D
Mivel majdnem naponta "kell" főznöm a családra (2 gyerek, 1 férj), ezért próbálom élvezni a dolgot. :D
Már rengeteg saját kitalációm van, de még nincs egy helyen rögzítve, hát próbálkozom... Remélem, sikerül is! :D
A receptekhez igyekszem fotókat is mellékelni! :D


Györgyi